Február 6-án, hétfő hajnalban a török-szír határvidéket egy erős, 7,8 magnitúdójú földrengés rázta meg, amelyet nagyjából 200 utórezgés kísért. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a tágabb európai régió legsúlyosabb természeti katasztrófájáról van szó az elmúlt 100 évben. Az áldozatok száma közelít az 50 000-hez, a sebesülteké majdnem kétszer ennyi, és több ezer embert továbbra sem találnak. Százezrek vesztették el a fedelet a fejük fölül, akik a hideg és az éhínség fenyeget.

A földrengés játékosunk, Ammar Ramadan otthonát, Jablah városát is sújtotta, aki egyedül él Szlovákiában. Erről a témáról beszélgettünk a 22 éves szír labdarúgóval.

A múlt heti földrengések miatt az egész világ Törökországért és Szíriáért aggódik. Tudjuk, hogy a szíriai földrengés azt a területet is érintette, ahonnan származol. Mi a helyzet veled és a családoddal?
„Szavakkal leírhatatlan, amit most a szíriaiaknak el kell szenvedniük. Borzalmas állapotok uralkodnak, senki sem látta előre a tragédiát. Főleg azokon a területeken élnek meg nagyon kemény napokat az emberek, amelyeket sújtott a földrengés. Sajnos a családom is itt él. Tizenkét évnyi háborúskodás után túl sokat szenvedtek az ottaniak, most pedig rossz időben jött ez a természeti katasztrófa. Rengetegen maradtak fedél nélkül, a családok elveszítették az otthonaikat, nincs hol aludniuk. Mindenki fél attól, mi következik, hiszen az ottani életszínvonal nagyon alacsony, az embereknek nincs jövőképük. Én jó helyen futballozom, kellemes helyzetben vagyok, de a gondolataim és a szívem ott van a családommal, barátaimmal, honfitársaimmal. Egy ilyen csapás ellen sajnos tehetetlenek vagyunk.”

A családoddal mi a helyzet?
„A szüleim, az egy évvel idősebb nővéremmel és a 17 éves öcsémmel Jablah városában laknak, több unokatestvérem pedig Idlibben. Mindkét helyen szörnyű a helyzet, itt is, ott is nagy erővel csapott le a földrengés. Szerencsére egyik családtagom sem sérült meg vagy hunyt el.”

Jablah korábban...

Vasárnapról hétfőre virradóra rengett a föld, amikor még mindenki aludt. Tudtál beszélni a családtagjaiddal?
„Az interneten olvastam, hogy valami történt, éppen pihenőnapunk volt. Először nem tulajdonítottam nagy jelentőséget a dolognak, de amikor több videót is láttam az esetről, nagyon megijedtem. Azonnal hívtam a családom, mert nem tudtam, hogy az én városom is érintett-e a katasztrófában. A családtagjaim szintén nagyon féltek, sokkban voltak, sírtak, kiabáltak a telefonban, hajnali négykor kellett elhagyniuk az otthonukat, teljes sötétségben, zuhogó esőben. Az elmondásuk szerint megelevenedtek a filmekben látható világvége-képsorok. Aki nem élte át, el sem hiszi, hogy ilyen megtörténhet. Két-három napig semmi másra nem tudtam összpontosítani, csak rájuk gondoltam. Szerencsére a mobiltelefon-hálózatok és az internet működnek, így kapcsolatban vagyok velük.”

Mi van velük jelenleg, hol laknak?
„Az első két napban az autójukban aludtak, máshol nem tudtak. Akiknek nincs autója, azok az utcán. A következő három napot a nagymamám lakásában töltötték, amely sokkal stabilabb építésű, mint a szüleimé, jelenleg pedig ismét a saját házukban tartózkodnak, amely annak ellenére is épen maradt, hogy a földrengés során jobbra és balra „táncolt”. A családom az ébredés után megpróbálta egyből elhagyni, de olyan erősen mozgott, hogy képtelenek voltak erre, bármelyik pillanatban összeomolhatott volna. Egy percig nagyon erősen mozgott az épület, majd alábbhagyott, így ki tudtak menekülni. Még mindig nem hiszik el, hogy mi mindenen kellett keresztülmenniük. Az épület, amelyben laknak, eredetileg ötemeletes lett volna, de csak három emeletet építettek. A városom úgy néz ki, hogy senki sem akar többé ott élni. Az élet szép lassan kezd visszatérni a normális kerékvágásba, de rengeteg a leomlott épület. Viszont az élet megy tovább, nem tehetünk semmit, dolgozni márpedig kell. A múlt hét folyamán még mindenki félt visszamenni az otthonába, mert attól tartottak, hogy ismét megtörténik. Jelenleg már nyugodtabb a helyzet, visszaköltöztek és dolgoznak. Nincs más megoldás, mivel sokan mindenüket elveszítették, de valamiből meg kell élni.”

...és Jablah jelenleg.

Tudod, mennyien veszítették életüket Idlibben és Jablahban?
„Az idlibi áldozatok számát nem tudom, Jablah nagyjából 300-350 lakost vesztett, de szíriai viszonylatokban egy kisvárosról beszélünk. Idlibben nyilván sokkal több a halott.”

Hogy érzed magad jelenleg?
„Hazudnék, ha azt mondanám, jól. Viszont, ha hosszú ideig szomorú leszek, azzal nem segítek az ottaniakon, ráadásul magamat is tönkreteszem. A munkámra kell összpontosítanom, jó, hogy elkezdődött a bajnokság, vannak tétmeccsek. A csapattársaim és a stábtagok is rengeteget segítenek – szavakkal és pénzzel is. Nagyra értékelem, hogy igazi családként működik a klub. A csapaton belül volt egy gyűjtés a szíriai emberek megsegítésére, mindenkinek köszönöm a hozzájárulásokat. Az én szüleim még viszonylag jó helyzetben vannak, de akadnak olyanok, akik megsérültek vagy elveszítették az otthonukat. Rajtuk szeretnénk segíteni valamennyi pénzzel. A csapattársaim és az edzői stáb támogatásának köszönhetően érzem magam jobban.”

Tervezed, hogy a családodat elhozod Szíriából?
„Édesapám egy jablah-i klubnál volt élvonalbeli edző, jelenleg pedig gyerekekkel foglalkozik, önállóan. Sok gyerek jár hozzá. Édesanyámnak pedig 35 éve van egy gyógyszerészete Jablah városában. Idlib Aleppóhoz közel helyezkedik el és török fennhatóság alatt van, így oda nem mehetünk. Folyamatosan próbálkozom kihozni őket Európába, de a háború miatt nehéz vízumot szerezni. Találunk majd valamilyen megoldást, csak idő kell hozzá. Egylőre maradnak Szíriában.”