Előzetes

A DAC 1904 - ETO FC Győr felkészülési mérkőzés előtt

A DAC 1904 - ETO FC Győr felkészülési mérkőzés előtt

A-CSAPAT
|
Előzetes
| csü 12.10.2023, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő

Pénteken 11:30 órától a magyar NBII éllovasa ellen lépnek pályára a sárga-kékek egy felkészülési találkozó keretén belül. Figyelem, változik a helyszín, a MOL Arénában fogadjuk a Győrt!

Az októberi válogatott szünetet az ETO FC Győr elleni felkészülési összecsapás lejátszására használja fel a DAC. A magyar másodosztály listavezetőjével 2023. október 13-án, pénteken 11:30 órai kezdettel mérkőzünk a MOL Arénában.

Adrian Guľa játékoskeretéből hét futballista – Ramadan, Romero, Csinger, Vitális, Niarchos, Veselovský és Szolgai – utazott el a nemzeti csapatához.

„Egyértelmű volt a célunk a szünetet kitölteni hivatott mérkőzéssel: szerettünk volna egy jó ellenféllel megmérkőzni és fenntartani a ritmust. Meggyőződésünk, hogy a topolyai összecsapás annak ellenére is hasznos volt számunkra, hogy eredményesség szempontjából nem az elképzeléseink szerint sikerült. Viszont szükségünk volt arra, hogy az új játékosok mihamarabb összeszokjanak a csapattal, ami továbbra is tart. Ez a folyamat ugyanis nem egy vagy két hét alatt megy végbe, a közös működés a mérkőzések alatt sajátítható el a legjobban. Ezért döntöttünk úgy, hogy megmérkőzünk a partnerklubunkkal és csodálatos dolog, hogy a találkozóra a MOL Arénában kerülhet sor. A srácok számára szintén fontos a fő stadionunk optikájának a megléte. Célunk az olyan labdarúgók játékperceinek a növelése, akik kevesebb lehetőséget kaptak, eltiltás vagy sérülés után vannak, mint Goure vagy Risvanis. Szeretnénk Samo Petrášt is akcióban látni, akárcsak a többieket, hogy teljes értékű keret álljon a rendelkezésünkre az elkövetkező fordulókban. A mostani és a tavalyi idényből is tudjuk, hogy mindegyik futballista rendkívül fontos számunkra, ámde felkészültnek kell lennie, nem pedig meglepettnek” – állapította meg Adrian Guľa vezetőedző, aki a hét válogatotton kívül további játékosok szolgálataira sem számíthat. Viszont kihasználja a tényt, hogy a hétvégén a másodosztály küzdelmei is szünetelnek.

„Romero a venezuelai 23 éven alatti válogatotthoz való távozása picit keresztülhúzta a terveinket, de természetesen pozitív értelemben. Andzouana izomgondokkal küzd, akit a Zólyombrézó ellen kényszerűségből kellett lecserélni – az ő esetében nem kockáztatunk. Milan Dimun pályára lépése kérdőjeles, a tegnapi edzésen pedig egy balszerencsés ütközést követően megsérült Konrad Gruszkowski, akit a mérkőzés nagyobb részében a pályán akartunk látni, mert a teljesítményével, lelkesedésével és a hozzáállásával kikövetelte a több játéklehetőséget. Az ő szerepeltetése mellett is egy hatalmas kérdőjel áll. Mindenképpen merítünk a somorjai farmcsapatunkból, olyan DAC-játékosok érkeznek, akik ismernek minket. Figyeljük őket és itt a lehetőség, hogy ismét láthassuk a játékosainkat, méghozzá egyenesen a mi rezsimünkben. Kinyitjuk számukra az ajtót, hogy megmutathassák a jelenlegi képességeiket, és hogy érezzék: figyeljük őket” – tette hozzá csapatunk trénere.

A DAC 1904 – ETO FC Győr felkészülési mérkőzést 2023. október 13-án, 11:30 órai kezdettel rendezik, játékvezetők Malárik – Parilák, Lalo.

Szurkolói információk

A holnapi összecsapás helyszíne a MOL Aréna, a belépés ingyenes.

A szurkolók számára a C lelátó kerül megnyitásra, a szabad helyfoglalás érvényes. A stadion kapui fél órával a kezdőrúgás előtt (11:00-kor) nyílnak. A stadion körül található parkolók mindegyike elérhető lesz.

A C lelátó alatt lesz nyitva büfé; a cashless kártyák kreditjét a 2-es számú pénztárnál, esetleg a C5-ös szektor alatti automatában tölthetik fel.

A mérkőzést élőben megtekinthetik a hivatalos YouTube-csatornánkon és a Facebook profilunkon.

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri