Hír

1904-2024: 120 év, 120 kép (IV.)

1904-2024: 120 év, 120 kép (IV.)

A-CSAPAT
|
Hír
| pé 21.6.2024, Nagy Krisztián

2024-ben ünnepeljük a DAC alapításának 120. évfordulóját. Ebből az alkalomból egy egész éves sorozatot indítottunk hivatalos Facebook profilunkon, amely során 120 fotón keresztül mutatjuk be a klub történelmét. Íme, a negyedik 12 kép.

37/120
1965: Az 1964/65-ös volt a kerületi osztályban (akkori III. vonal) lejátszott harmadik szezonunk. Az -ősszel még Slavoj, 1965. februárjától viszont már Jednota néven szerepelő gárda a 14-tagú bajnokság 13. helyén végzett. Az átszervezés miatt is ez kiesést jelentett. Csapatunk 1965 májusában, a pozsonyi Slovan-stadionban, a hazai juniorok elleni 1:3 előtt. Hátsó sor, balról: Brányik Sándor, Petes László, Németh László, Hodossy Árpád, Takács Vilmos, Sekáč Jozef, Csóka György; alsó sor: Dr. Viliam Fischer, Szigeti János, Vími Tibor, Gödölle Béla, Végh Bálint.

38/120
1966: Miután 1965 júniusában pusztító árvíz zúdult a Csallóközre, a foci is háttérbe szorult. Csapatunk is heteken át segítette a bajbajutottakat, így eléggé felkészületlenül vágott neki az átszervezés után nagyon erős kerületi bajnokságnak. Egy kézzel rajzolt tabló az 1965/66-os gárdáról, amely a 10. helyen fejezte be az idényt.

39/120
1966: A dunaszerdahelyi Jednota csapata 1966. március 6-án, a Gúta elleni győztes bajnoki mérkőzésen (4:3). Felső sor, balról: Mráz játékosedző, Gödölle, Vími, Petes, Vykydal, Csóka; alsó sor: Turek, Krecsko, Dömény, Sidó, Prémusz.

40/120
1967: Az 1966/67-es idényben a kerületi bajnokság 9. helyén végzett a dunaszerdahelyi Jednota. A csapatot Gustáv Mráz játékosedző irányította, aki az 1958-as világbajnokságon a csehszlovák válogatott legjobb hátvédje volt. A képen felső sor, balról: Mráz, Petes, Gödölle, Könözsi, Vími, Sekáč; alsó sor: Sidó, Turek, Dömény, Vykydal, Prémusz.

41/120
1967: Több mint hétezer néző tolongott a dunaszerdahelyi stadionban 1967. július 16-án, amikor az előző évi magyar bajnok, az Illovszky Rudolf irányította Budapesti Vasas érkezett hozzánk barátságos mérkőzésre. A kezdőrúgást a sérült Mészöly Kálmán végezte, a vendégek nélküle is 4:1-re győztek (gólszerzők: Vidáts 2, Puskás, Molnár – Vími). A felvételen a mieink mezén két oldalon világos csík látszik; Mészöly civilben a kép jobb oldalán. A két csapat felállása:
Jednota: Könözsi – Máhr, Tánczos, Gödölle, Turek – Sekáč, Kántor – Prémusz, Dömény, Lazár, Vími.
Vasas: Varga – Bakos, Köves, Ihász – Mathesz, Berendi – Molnár, Puskás, Farkas, Fister, Vidáts.

42/120
1968: Az 1967/68-as idény végén Dunaszerdahely ismét bajnoki címet ünnepelt! Ján Greššo együttese három év után visszajuttatta városunk labdarúgását a csehszlovák harmadik vonalba.
A Jednota kerületi bajnokságot nyert csapata - felső sor, balról: Vida Béla, Matics Károly csapatvezető, Takács Vilmos, Sekáč Jozef, Petes László, Gödölle Béla, Tánczos László, Csiba Nándor, Zabloudil Jaroslav masszőr, Kucman Ferenc, Veréb István, a labdarúgó-szakosztály elnöke; alsó sor: Csóka György, Vími Tibor, Kovačik István, Ján Greššo vezetőedző, Mészáros, Lazár György, Korček Vladimír.

43/120
1968: Csapatunk 1968-as kerületi bajnoki címe sokkal nehezebben született, mint az 1962-es. Ján Greššo legénysége a szezon hajrájában hétpontos hátrányt dolgozott le, a feljutásról az utolsó forduló döntött. A Jednota-Szenice (1:0) találkozó után pedig jöhetett az ünneplés. Lazár György (fehérben), a győztes gól szerzője a vendégvédők gyűrűjében, háttérben a dunaszerdahelyi stadion utolsó helyig megtelt főtribünje.

44/120
1968: Ján Greššo vezetőedző a boldog dunaszerdahelyi drukkerek feje fölött. A feljutást ünneplők között ott voltak a „kis csoszik” is, vagyis a csoszogók, az egyik első szurkolói csoport tagjai.

45/120
1968: A kerületi bajnoki cím megszerzése után 1968 nyarán a Jednota jutalomkirándulásra utazott a Német Demokratikus Köztársaságba. A csapat itt nem csak meccseket játszott, de volt ideje ellátogatni például a drezdai állatkertbe is. A kor szelleméből adódó szüntelen ellenőrzést azonban néhány játékosunk nehezen viselt, ebből nézeteltérések születtek, Ján Greššo sikeredző pedig a hazaérkezés után egyből lemondott…

46/120
1969: Az 1968-as feljutási öröm hamar feledésbe merült. Ennek oka a Jednota rossz szereplése volt. Ősszel Gőgh József, tavasszal Viliam Široký irányította a csapatot, amely a divízió utolsó, 14. helyén végzett. A bajnokságok újabb átszervezése miatt ez ugyan nem jelentett kiesést, de a következő idénytől ugyanaz a csoport már csak a IV. vonalnak felelt meg.
Az 1969-es év legnagyobb eseményének így a magyar öregfiúválogatott dunaszerdahelyi vendégjátéka számított, május 1-jén. Grosics, Szusza, Fenyvesi, Budai, Buzánszky és társaik 7000 néző előtt 4:3-ra kaptak ki. A képen Szusza lövését Gödölle készül blokkolni, mögöttük Dömény.

47/120
1970: Az 1969 utáni években nem sok babér termett a dunaszerdahelyi labdarúgás számára. A 69-es kiesést követően az 1969/70-es idényben ismét utolsó lett a Jednota. Sem Jozef Kme, sem Emil Pažický nem tudták megmenteni a csapatot. Ezzel a nyitrai kerületi bajnokságba esett, ami az V. vonalnak felelt meg. Innen aztán hat évig nem tudott mozdulni.
Ahogy megszokhattuk, amikor nem ment az A-csapatnak, máshogy kell szórakoztatni a népet. 1970. augusztusában például a szerdahelyi öregfiúk a magyar színészválogatottat fogadták, Bodrogi Gyulával, Bujtor Istvánnal vagy éppen Voith Ágival.

48/120
1971: Az 1970/71-es nyitrai kerületi bajnokság 14-fős mezőnyében kilencedik lett a Jednota. A csapat 37 góljából Csiba Frédi egymaga 16-ot rúgott. A szezon fénypontja a Csehszlovák válogatott elleni edzőmérkőzés volt, 1971. május 12-én. A nemzeti együttes Dunaszerdahelyen készült a románok elleni Eb-selejtezőre. Ladislav Kačáni szövetségi kapitány a kezdés előtt bejött a Jednota öltözőjébe, ahol hibátlan magyarsággal arra kérte játékosainkat, hogy „román felfogásban” játszanak. A vendégek 5000 néző előtt 6:1-re győztek, góllövők Molnár (11 m) ill. Stratil 3, Adamec, Dobiaš és Kuna.
A felvételen jobbról második Vencel Sándor, aki 1994 és 1996 között a DAC-nál dolgozott mint asszisztens és kapusedző.

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri