Hír

1904-2024: 120 év, 120 kép (VI.)

1904-2024: 120 év, 120 kép (VI.)

A-CSAPAT
|
Hír
| sze 21.8.2024, Nagy Krisztián

2024-ben ünnepeljük a DAC alapításának 120. évfordulóját. Ebből az alkalomból egy egész éves sorozatot indítottunk hivatalos Facebook profilunkon, amely során 120 fotón keresztül mutatjuk be a klub történelmét. Íme, a hatodik tucat kép.

61/120
1979: WEISZ MIHÁLY (balról) – így, csupa nagy betűvel. Klubunk dicső felemelkedésének a megálmodója és hajtóereje. Misi bácsi a DAC tornaegyesületének (TE) elnöke volt 1978 és 1988 között. A TE alá tartozott minden sportszakosztály a városban, ezek is vezetése alatt élték első igazi aranykorszakukat. Jobbról Nagy Sándor „Stiri”, a dunaszerdahelyi labdarúgás és sportélet másik neves egyénisége.

62/120
1979: A harmadik divíziós idényünknek már feljutási reményekkel vágtunk neki. A keretben több egykori élvonalbeli labdarúgót találunk és egy igazi futballzsenit, Szikora Györgyöt. Az őszvégén 8-2-1-es mérleggel és hárompontos előnnyel álltunk a Komárom előtt, amely a novemberi zárófordulóban mérte ránk az egész szezon egyetlen vereségét. Egy héttel korábban a Spoje együttesét vertük 4:2-re, zsúfolt lelátók előtt. A nagy érdeklődésre való tekintettel az 1980-as tavasz előtt a DAC – történelme során először – bérletet kezdett árulni!

63/120
1980: Jozef Brosz figyeli Szikora György (8-assal) fejpárbaját a pozsonyi Kablo elleni tavasznyitón 1980 márciusában. Ahogy a kép is mutatja, akkoriban a harmadik vonal is tömegeket vonzott.

64/120
1980: Az 1979/80-s idényben a Divízió nyugati csoportjának győztese a DAC - városunk labdarúgása először ért fel a második vonalba! Az utolsó előtti fordulóban, már biztos bajnokként, az ezüstérmes pozsonyi Spoje stadionjában nyertünk 4:2. Csapatunk a lefújás után - felső sor, balról: Szikora (játékos-másodedző), Dudás, Laincz, Tóth, Hrivnák (vezetőedző), Sill, Domonkos, Brosz, Horváth D., Majthényi, Reisz (csapatvezető); alsó sor: Zabloudil (gyúró), Lépes, Lelkes T., Majoros, Velický, Krištof, Tősér.

65/120
1980: A Divízió nyugati csoportjában 16-5-1-es mérleggel, 61:21-es gólaránnyal és tízpontos előnnyel lett bajnok a DAC. Az utolsó játéknapon 4000 néző előtt, karneváli hangulatban 5:3-ra vertük a Komárom csapatát (gólszerzők: Brosz, Lépes, Velický, Tóth, Majoros - Lakatos 3). A képen Majoros György támadja a komáromi kaput.

66/120
1980: A Divízió megnyeréséhez a Komárom (5:3) elleni zárómeccsen gratulált csapatunknak a klubvezetés. A képen jobbról Laincz, Szikora és Lépes, háttal Nagy István, a szakosztály alelnöke. Szikora György az 1979/80-as idény kezdetén igazolt hozzánk, 15 góllal a DAC legeredményesebb játékosa lett, ez mellett asszisztenskét is segítette Vladimír Hrivnák munkáját. Ekkor egy hosszú kapcsolat indult közte és a klub között, a következő évtizedek során több alkalommal is dolgozott Dunaszerdahelyen edzőként. A két legfelső bajnokságban összesen 152 mérkőzésen ült a DAC kispadján.

67/120
1980: Boldog DAC-drukkerek a Komárom (5:3) elleni Divíziós mérkőzésen 1980 júniusában. Az új, 1980/81-es idénytől már II. ligás meccsekre járhattak – először a dunaszerdahelyi futball történelmében.

68/120
1980: A DAC csapata az 1980/81-es idényben. A Szlovák Nemzeti Liga újoncaként az előkelő 4. helyen zártuk az őszt, végül kiélezett versenyben a 11. helyre csúsztunk vissza. A szezon első felében Szikora György volt Vladimír Hrivnák vezetőedző játékos-asszisztense, távozása után Majthényi Lóránt vette át a szerepkörét.

69/120
1980: Domonkos Tibor (elöl) ünnepli a második vonalban szerzett történelmi első gólunkat, mögötte Majoros György örül. A Szlovák Nemzeti Liga 1. fordulójában Domonkos, Majoros, Leskiv és Szikora találataival 4:0-ra léptük le a Homonnát.

70/120
1980: A Szlovák Nemzeti Ligába való feljutást követő első meccsfüzet. A Híradó (Spravodaj) – kisebb-nagyobb szünetekkel – azóta is minden hazai DAC-meccs velejárója.

71/120
1980: A második vonalban eltöltött első szezonja során 47 találatot szerzett a DAC, ebből Majoros György húszat (csupán a 25 gólos zsolnai Griga előzte meg). A Szlovák Nemzeti Liga 1980/81-es idényében csak a bajnok Petržalka (57) és a 4. helyezett Zsolna (49) volt nálunk eredményesebb. A 42 bekapott gól viszont a negyedik legrosszabb szám volt, így végül a 11. helyen zártunk. Nagyon kiélezett volt a küzdelem: a bronzérmes Turócszentmárton mindössze 3 ponttal előzött meg minket, míg a 15., kiesőhelyen záró Vágbeszterce ugyanennyivel maradt el tőlünk…

72/120
1981: Az 1981/82-es idénynek Štefan Jačiansky vezetésével vágott neki a DAC, segítője a visszatérő Szikora György lett. Csapatunk az összezsúfolt tabella 7. helyén zárta az őszt. A felvételen Majoros György és Tóth László (a földön) a vendégek kapuja előtt az 5. fordulóban, 3000 néző előtt rendezett DAC-Léva (2:2) bajnokin.

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri