Hír

Sikeres szezont zárt a DAC Akadémia

Sikeres szezont zárt a DAC Akadémia

AKADÉMIA
|
Hír
| ke 10.6.2025, Kiss Balázs

A DAC Akadémia újabb eredményes esztendőt tudhat maga mögött: az U13-as és U14-es csapatunk is bajnoki címet szerzett a 2024/2025-ös szezonban, az év során pedig sikerült tovább erősíteni az együttműködést a győri ETO Akadémiával, és újabb sikereket könyvelhettünk el a Kukkonia Liga, illetve a DAC Iskola projekt keretében is. Akadémiánk ez évi legnagyobb sikere, hogy Bősze Levente, Karol Blaško, Denis Valko és Martin Jenčuš is sikeresen bemutatkozott az A csapatunkban, ami jól jelzi a tehetséggondozás eredményességét és a játékosaink fejlődési lehetőségeit. Külön öröm számunkra, hogy akadémiánk 34 fiatal játékosa kapott meghívót a válogatott keretbe, ami jól mutatja a közös munka színvonalát és eredményességét.

Lezárult a 2024/25-ös futballszezon a DAC Akadémián, amely ismét tartalmas és eredményekben gazdag évadot hozott. Minden egységünknél rengeteg munkával, kitartással és fejlődéssel telt az idény, melynek eredményeképpen két korosztályban is bajnoki címet ünnepelhettünk: az U13-as és az U14-es csapat tagjainak is aranyérem került a nyakába. Akadémiánk ez évi legnagyobb sikere azonban kétségkívül az, hogy Bősze Levente, Karol Blaško, Denis Valko és Martin Jenčuš is sikeresen bemutatkozott az A csapatunkban, ami hatalmas elismerése a játékosok elhivatottságának és a szakmai stáb munkájának is.

A kemény bajnoki küzdelem mellett több tornán is szerepeltek korosztályos csapataink. Ezek közül az egyik utolsó volt május 25-én és 26-án az U13-as korosztály számára megrendezett III. DAC Cup, amelyre öt külföldi klubcsapat érkezett Dunaszerdahelyre: a cseh Slavia Praha, a lengyel Legia Warszawa, az osztrák Austria Wien, az angol Aston Villa és a magyar ETO FC Győr fiataljai csaptak össze a 2012-ben született hazai sárga-kékekkel. A torna nagy örömünkre hazai győzelemmel zárult.

Az említett korosztályok mellett a többi utánpótláscsapatunk is derekasan küzdött a nemrég lezárult idény során. Az U15-ös csapatból többen is szerepeltek már az U16-osok és U17-esek között, ami azt mutatja, hogy ebben a korcsoportban is komoly egyéniségek bontogatják a szárnyaikat.

Az elmúlt évben sikerült még szorosabbá fűzni az együttműködést testvércsapatunk, a győri ETO akadémiájával is. „Sikeres évadot zártunk, számos nemzetközi megmérettetéssel és szép eredményekkel a hátunk mögött. Az egész szakmai stáb kiváló munkát végzett, hiszen játékosaink teljesítménye egyértelműen tükrözi a fejlődést – ez vitathatatlan. Most mindenkire ráfér egy rövid pihenés a hosszú és intenzív szezon után, de júliusban újult erővel folytatódik a munka!” – számolt be a sikerekről Ravasz Tibor, a DAC Akadémia ifjúsági fejlesztési igazgatója.

A mögöttünk álló szezonban is folytatódott a Kukkonia Liga projekt, melynek fő célja, hogy a régió lehető legtöbb gyermekével megismertesse a labdarúgás örömét, és megszerettesse a gyerekekkel a focit. A projekt keretében idén negyedik alkalommal tartottuk meg a MOL Akadémia pályáin a Kukkonia Liga Sportnapot közel 800 fiatal labdarúgó részvételével. Közülük a legtehetségesebbek nagy eséllyel akadémiánkon csiszolhatják majd tovább tehetségüket. Egy másik kezdeményezés is elindult az elmúlt évben, a DAC Iskola projekt, amely főként a dunaszerdahelyi gyerekekre összpontosít egészen az U11-es korosztályig.

A jövő kihívásait tekintve egy fontos változás vár ránk, mégpedig, hogy az új idényben megszűnnek majd a farmcsapatok, és egy új juniorcsapat alakul, amely a DAC B csapataként a harmadik vonalban kezdi meg a küzdelmeket. Feladataink egyike, hogy egy olyan edzői stábot állítsunk össze, amely kulcsszerepet tölt majd be az akadémia és az első csapat közötti távolság áthidalásában. A klub gőzerővel készíti elő az új juniorcsapatot is a harmadik liga egyedi kihívásaira. A célunk, hogy a csapat versenyképes legyen, miközben továbbra is fejlődési platformként szolgál. A juniorok felkészülése július 7-én indul, és már most minden mozgásban van.

„Évről-évre fejlődünk, és nagy örömünkre szolgál, hogy az akadémián pallérozódó játékosaink legjobbjai egyre több játékpercet kapnak a felnőtt csapatban is. Válogatott behívót is növekvő számban hoz a postás növendékeinknek, ebben a szezonban 34 utánpótlásjátékosunk szerepelt hazája – Szlovákia, Magyarország és Görögország – korosztályos válogatottjában” – árulta el Németh Krisztián, a DAC Akadémia igazgatója.

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri