Hír

Az idei nyár sem telik el MOL Kukkonia Cup nélkül!

Az idei nyár sem telik el MOL Kukkonia Cup nélkül!

AKADÉMIA
|
Hír
| csü 4.7.2024, Kiss,FAA

Július 25-től 27-ig ismét a MOL Football Academy ad otthont a régió egyik legnagyobb figyelmet vonzó utánpótlástornájának, a MOL Kukkonia Cupnak. A rangos nemzetközi megmérettetésre idén már kilencedik alkalommal kerül sor.

Már hagyománnyá vált, hogy a nyár közepén Dunaszerdahelyen találkoznak a közép-európai régió labdarúgóklubjainak U19-es csapatai, hogy összemérjék erejüket egy focitornán. Az idei háromnapos rendezvényen ismét öt ország – Szlovákia, Magyarország, Szerbia, Horvátország és Románia – fiataljai mérkőznek meg a kupáért.

A neves ifjúsági torna idén már kilencedik évadához érkezett, ám a gyökerei még ennél is mélyebbre nyúlnak vissza. Az 1980-as években az Arató Kupa számított a mostani torna elődjének, amely 2015-ben a DAC labdarúgóklubnak és a Kukkonia polgári társulásnak köszönhetően indult újjá az addigra megváltoztatott MOL Kukkonia Cup néven.

A versenysorozat legeredményesebb résztvevőjének a DAC U19-es utánpótláscsapata számít, a hazaiaknak az eddigi nyolc tornán négy alkalommal sikerült elhódítaniuk az elsőséget. A sárga-kékek legutóbb két évvel ezelőtt, 2022-ben végeztek az élen. Nem lesz könnyű dolga Peter Černák edző legénységének, ha meg akarja nyerni a kupát, hiszen idén is rendkívül erős lesz a mezőny.A DAC U19-es csapata lesz az egyedüli szlovákiai együttes, Magyarországról a Győri ETO a Puskás Akadémia, a Kisvárda és a DVTK, Romániából a Csíkszereda, Szerbiából a Topolya, Horvátországból pedig az Eszék érkezik Dunaszerdahelyre

A DAC Academy igazgatója, Németh Krisztián bízik benne, hogy az idei torna is sikeres lesz, és nagy löketet ad majd a fiataloknak a további pályafutásukban. „Tavaly az eszékiek nyakába került az aranyérem, meglátjuk, idén ki emeli majd magasba a kupát. Egy biztos, kiélezett mérkőzésekből ezúttal sem lesz hiány. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy állandó visszatérők is vannak. Akadémiánkon ezúttal is profi körülmények fogadják majd a csapatokat, így a fiatal játékosok minden figyelmüket a labdarúgásra fordíthatják. A srácok mind bizonyítani és nyerni jönnek ide, így biztos, hogy idén sem maradunk el a korábbi években már megszokott színvonaltól” – mondta Németh Krisztián.

A IX. MOL Kukkonia Cup helyszíne a MOL Football Academy, ahová minden kilátogató szurkoló számára ingyenes a belépés.

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri