Hír

A Mol Arénában ünnepelték U16-osaink a bajnoki címet

A Mol Arénában ünnepelték U16-osaink a bajnoki címet

AKADÉMIA
|
Hír
| hé 3.6.2024, Kiss,FAA

U16-os csapatunk a hétvégén Bősze Levente két és Pecsuk Dominik egy találatával 3:2-ra legyőzte az örök rivális Slovan együttesét, a mérkőzés után pedig hatalmas ünneplésbe kezdtek a korosztály idei bajnokai.

A Biegelbauer Róbert vezetőedző által irányított csapat már az utolsó, 26. forduló előtt bebiztosította az idei bajnoki címet, de a fiúk a végső mérkőzést sem vették félvállról, hiszen a zárómeccsre egy igazán különlegese helyszínen, a MOL Arénában került sor, az ellenfél pedig a DAC mindenkori legnagyobb riválisa, a pozsonyi Slovan volt.

A stadionba a csapattagok hozzátartozóin és barátain kívül nagyon sok sárga-kék szurkoló is kilátogatott, hogy méltó helyen és méltó módon megünnepeljék a srácokkal az aranyérmet. Zúgtak a rigmusok, lengtek a zászlók, akárcsak az A-csapat meccsein, és néhány füstbomba is színesítette a hamisítatlan DAC-os szurkolást. Az extra buzdítás még nagyobb energiával töltötte fel a fiataljainkat, akik a hármas sípszó elhangzása után azonnal hatalmas ünneplésbe kezdtek.

A bajnokavatón az első helyezettnek járó serleg mellé minden játokosnak a nyakába került az aranyérem, a fiúk pedig nem győzték fogadni a gratulációkat. Az U16-os csapatnak a DAC Akadémia képviselői mellett a Szlovák Labdarúgó Szövetség küldöttjei is gratuláltak. A fiatalok egészen elképesztő teljesítményt nyújtva emelhették magasba a kupát, hiszen a szezon során lejátszott 26 mérkőzésből 23 alkalommal hagyták el győztesen a pályát, egyszer döntetleneztek, és mindössze két alkalommal találtak legyőzőre. Az ilyen teljesítményre igazán büszkén mondhatjuk, hogy: szép volt, fiúk!

A bajnoki ünneplés mellett búcsúztatásra is sor került szombaton a MOL Arénában. A klubvezetés az U19-es utánpótláscsapatunk tagjainak köszönte meg a szezon során nyújtott teljesítményt, és kívánt további sok sikert a korosztályból kiöregedő játékosoknak. Az idei bajnokságot a hetedik helyen záró gárda tagjai egy-egy mezt kaptak emlékbe klubunktól.

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri