Hír

Váratlan hazai botlás Miava ellen

Váratlan hazai botlás Miava ellen

A-CSAPAT
|
Hír
| szo 19.9.2015, Wimmer Gábor

Sorozatban második vereségünket a Miavától szenvedtük el. A vendégeknek hozott szerencsét a zuhogó eső, egyetlen kapura tartó lövésükből gólt szereztek, míg a mi több mint húsz lövésünkből egy sem akadt be. A három pont sorsáról egy pontrúgást követően Sládek fejese döntött az első félidő végén. 

Maric mester ismét a ligameccseken megszokott kezdő tizenegyet küldte pályára. A kezdőrúgás előtt Szarka Ákos átvette augusztus legszebb góljáért és a hónap legjobb játékosáért járó díjat. Ünnepelt csatárunk a kezdőrúgás után pár perccel összeütközött a vendégek hálóőrével, Solničkával, és a miavaiaknak kényszerű cserét kellett végrehajtaniuk. Több percig állt a játék, majd a folytatásban Pape Sarr lövését fogta a frissen beállt Hruška, a következő lövőhelyzetből pedig szenegáli légiósunk a felsőlécet lőtte telibe. Miava húsz perc után jutott el a kapunkig, ám Štepanovský mentett Kolár elől a lövés pillanatában, majd Pekár begurítására érkezett a kapujából Tujvel. Fél órát követően Ljubicic távoli bombája pár centivel suhant el Hruška kapuja felett. A félidő végén jött a hidegzuhany: a 43. percben Pekár pontrúgásból az üresen helyezkedő Sládekot találta meg, akinek fejese a bal felső sarokba szállt - 0:1. Az előző ligameccsünkhöz hasonlóan ismét egy szünet előtt bekapott góllal mentünk pihenőre.

A második félidőben megeredt az eső, és szinte végig rohamoztunk. Mindjárt az elején Straka begurítása után Brašeň lőtt mellé, Pačinda szabadrúgását Hruška kiboxolta és Ljubicic lökete elkerülte a kaput. A túloldalon Daniel cselsorozata után középre ívelt, ahol a lövés előtt a szabadon érkező Kolár elcsúszott. Újabb helyzeteket dolgoztunk ki, Polievka lövése fölé szállt, míg Ljubicic löketét bravúrosan kitolta Hruška a jobb felső sarokból. Nyomásunk ellenére a védelmünk sem unatkozott, Kolár pontatlanul célzott, Kwin mentett a kapu felé rohanó Sládek elől, és Pekár kb. 23 méteres szabadrúgása mellé csavarodott. A 65. percben nagy irammal lódult meg źupták a kapu felé, de jó ütemben érkezett Marček, és tisztázott. Hamarosan Pačinda előtt adódott egy lövőhelyzet, ám a földön fekvő Černákot találta el. A 76. percben Pačinda szabadrúgásból az oldalhálóba lőtt. A hajrában Černák begurítása után Ljubicic fordult meg a labdával, ám lövését leblokkolták, a frissen beállt Asanovic pedig szabadrúgásból a sorfalba bombázott. A hosszabbításban már nem tudtunk gólhelyzetet kialakítani, így Aranyosmarót után hazai pályán sem jött össze a pontszerzés.

A több mint 4200 DAC-szurkoló ismét remek hangulatot teremtett a tribünökön, de csalódottan kellett távozniuk a stadionból. A Fortuna Liga küzdelmei jövő hét kedden (Szep. 22. - 15.00) folytatódnak, amikor csapatunkat az újonc Szakolca látja vendégül.

Edzői értékelések:

Tomislav Maric, DAC: „Csapatunk mindent beleadott a meccsbe, igyekeztük lezárni az üres területeket, ami játékosaimnak egész jól sikerült. Elég helyzetünk volt mindkét félidőben, ám nem tudtunk velük élni. Bosszant, hogy pontrúgás után vesztettük el a mérkőzést. Véleményem szerint legalább egy pontot érdemeltünk volna, vagy akár a győzelmet is.”

Norbert Hrnčár, Miava: „Dunaszerdahelyen mindig jó játszani, remek az atmoszféra a stadionban. Egységesen játszottunk, nagyra értékeljük az idegenben szerzett három pontot. Megérdemelten győztünk.”

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri