Hír

Ilyen lesz az Akadémia: júliusra elkészülnek az első pályák!

Ilyen lesz az Akadémia: júliusra elkészülnek az első pályák!

A-CSAPAT
|
Hír
| csü 26.2.2015, Nagy Krisztián

Világi Oszkár klubtulajdonos a tegnapi, szezon előtti sajtótájékoztatón bemutatta az új edzőközpont terveit. 

Az Akadémia az egykori cukorgyár területén épül majd fel. A pénzigényes beruházás kivitelezése az elkövetkezendő napokban kezdődik, és az első fázis befejezése idén nyárra van ütemezve.

„Az építkezés első harmada során, július végéig, öt pálya készül el. A második fázisban az Akadémia T alakú főépülete épül meg, amely nagyjából 3000 négyzetméteren terül majd el, és az utolsó, harmadik fázisban újabb öt pálya jön létre azzal a résszel együtt, amelyet kizárólag a nagycsapat használ majd,” mondta Világi Oszkár, majd hozzátette: „A projekt befejezése után minden csapatnak - beleértve a diákokat és az ifjúságiakat is - saját edzőpályája lesz, az edzőknek saját helyiségeik és közösségi termek. Természetesen a rehabilitációra és a fitneszre is lesz lehetőség. Az Akadémia infrastruktúrája a nagy európai klubok szintjén lesz, és megépítése után olyan létesítmény áll majd rendelkezésünkre, ami példaként szolgálhat a többi szlovákiai klub számára.”  

Az új Akadémia területén nyolc, egyenként 105 x 68 méteres, természetes fűvel borított pálya lesz (a képen az 1-es, 3-as, 4-es, 5-ös, 10-es és 11-es számú terület), továbbá két műfüves pálya, szintén 105 x 68 méteres méretekkel (2-es és 9-es terület), egy nyitott és fedett kondíciós ovális pálya (6 és 7), homokkal borított edzőpálya a kapusok számára (8), egy 145 méter hosszú, tartan borítású sprinterpálya és egy, a sporttelep köré épülő futópálya (895 méter, 17-es számú).

A főépületben kap helyet az összes csapat öltözője, az U8-asoktól kezdve egészen a felnőtt csapatig (12 és 13). A legfiatalabb korosztályok öltözőinek szánt épületet mindkét oldalról lelátó fogja majd közre (U8-U14, 12-es épület).  

A DAC Akadémia teljes látványterve, Bart Hendrickx (Sportpartner d.o.o.) és Ambrus Csaba (ADIF s.r.o.) kivitelezésében:

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri