Előzetes

A DAC 1904 - Kassa mérkőzés előtt: Folytatódik a történelmi ősz

A DAC 1904 - Kassa mérkőzés előtt: Folytatódik a történelmi ősz

A-CSAPAT
|
Előzetes
| pé 6.11.2026, Nagy Krisztián, foto: Cséfalvay Á.András

A MOL Arénába való visszatérés alkalmával a tabella ötödik helyezettje ellen akarjuk hatmeccsesre nyújtani a győzelmi sorozatunkat. A DAC-Kassa találkozó szombaton 18.00 órakor kezdődik.

Odahaza is folytatni a történelmi idénykezdetet

A szezon őszi feléből még öt forduló van hátra, és a DAC már csak háromszor lép pályára hazai környezetben az idei naptári esztendő során. Még a novemberi válogatott szünet előtt a Kassát fogadjuk (11.7.), majd a Komárom vendégeskedik a MOL Arénában (11.22.), az őszi hazai búcsún pedig a Szakolca érkezik Dunaszerdahelyre (12.6.).

A kassaiakkal 11 nap után csapunk össze újra. Október utolsó szerdáján a 3. forduló pótolt találkozóján 1:0-s győzelmet arattunk az otthonukban, amelyről Bationo pontos fejese döntött. Azt követően a besztercebányai fellépésünket is sikerrel vettük, ahonnan a 2:0 arányú sikerünk után újabb három ponttal távoztunk. A győzelmi sorozatunk így immár öt mérkőzést számlál.

Ehhez a sikeres szériához szombaton szeretnénk egy újabb fejezetet hozzárakni. A bajnoki szünetet megelőzően az utolsó meccs vár csapatunkra, amelynek szívesen vágnánk neki egy teltházas stadion támogatását élvezve. Az együttes az eddigi teljesítményéért mindenképpen megérdemelné.

13 fordulót követően a DAC a tizenegy győzelemmel és két döntetlennel 35 pontot gyűjtött, vereségünk még nincs. Az ilyen idénykezdet minden eddigi klubrekordot felülmúlt és a szlovák élvonal történelmét is átírta, ugyanis az 1993/94-es létrejötte óta még sosem fordult elő, hogy valamelyik gárda 35 pontot is szerezzen az első 13 fordulóban.

A támadójátékunk kulcsfigurái is kiváló számokkal rendelkeznek. Ammar Ramadan 13 fordulót követően kilenc góllal és ugyanennyi gólpasszal áll, sőt a Šport napilap szerkesztősége a saját értékelése alapján immár tíz alkalommal nevezte a Forduló álomcsapatába, ami a szezon jelenlegi szakaszában rekord. Matej Trusa szintén kilenc bajnoki találatot szerzett. Az ő teljesítményére a válogatott szövetségi kapitánya, Vladimír Weiss is felfigyelt, először küldött neki meghívót a felnőtt nemzeti csapatba.

Ezért is kínál a szombati összecsapás kivételes lehetőséget arra, hogy buzdítsák az együttesünket, amely éppen átírja a klub és a bajnokság történelmét. A közvetítő társaság ráadásul a Hónap mérkőzésének választotta a holnapi megmérettetést. Jöjjenek ki a MOL Arénába és segítsenek kiváló hangulatot varázsolni!

Robert Klauss vezetőedző: A jó teljesítmény és eredmény a cél a szünet előtt

„Rövid idő után ismét megmérkőzünk a kassaiakkal, így friss emlékeink vannak még az előző találkozóról. Ezeket a felkészülés során is felhasználhatjuk, de ez természetesen az ellenfélre is igaz. A Kassa jó eredményt ért el a múlt héten és más arcát mutatta, ezért oda kell rájuk figyelnünk” – figyelmeztetett a DAC szakvezetője, Robert Klauss.

Csapatunk játékoskeretéből továbbra is hiányzik az éppen a Kassa ellen megsérült Jenčuš, továbbá Gueye, Modesto és Tuboly. „A többi futballista jó egészségi állapotban van és kész pályára lépni. Két idegenbeli meccs után térünk ismét haza, aminek örülünk. A válogatott szünet előtt szeretnénk pozitív eredménnyel és jó teljesítménnyel lezárni a szezon ezen szakaszát, hogy kellemes érzéssel vonulhassunk el a rövid pihenőre. Akárcsak az első mérkőzésen, most sem szabad megfeledkeznünk a Kassa minőségi gyors ellentámadásairól. A támadásépítések során meg kell tartanunk a jó szerkezetünket, labdavesztés után pedig azonnal késznek lenni az azonnali nyomáskifejtésre. Az ellenfél mindig a kapuhoz vezető legközelebbi utat keresi és azt gondolom, ezúttal aktívabban és támadóbb szellemben futballozhatnak, mint a hazai mérkőzésen. Felkészültnek kell lennünk. Ugyanakkor elsősorban a saját teljesítményünkre akarunk összpontosítani. Ha jó teljesítményt nyújtunk és elvégezzük a saját munkánkat, a győzelmi esélyeink nagyot nőnek” – tette hozzá a német edző.

FC Kassa: Az ötgólos gálaelőadás után magabiztosan érkeznek

Peter Černák szakvezető védencei szintén idegenben léptek pályára a két csapat legutóbbi egymás elleni meccse után. Trencsénben kiütéses, 5:0-s sikert arattak, amiben kulcsszerepet játszott a két gólpasszt kiosztó Aleksa Maraš.

A montenegrói támadó 13 forduló után nyolc találatot és három gólpasszt, tehát összesen 11 pontot hozott össze. A góllövőlistán csak a DAC játékosai, Matej Trusa és Ammar Ramadan előzik meg őt. Maraš egyúttal a bajnokság negyedik legproduktívabb labdarúgója, ami a montenegrói válogatott szövetségi kapitányának a figyelmét is felkeltette, aki behívta őt a novemberi összetartásra.

A kassaiak a pontvadászat eddigi menete során mindössze egyetlen alkalommal maradtak gólképtelenek, mégpedig pont a DAC elleni októberi összecsapás alkalmával. A támadóerejüknek is köszönhetően 30:23-as gólaránnyal állnak. Több találat eddig csak a Zsolna meccsein született (33:25).

Míg a DAC vezeti a tabellát, továbbá a hazai és idegenbeli összecsapások táblázatának is az élén áll, a kassaiak mindhárom rangsor ötödik helyét foglalják el. A saját stadionjukban és az ellenfelek otthonaiban egyaránt 9 pontot gyűjtöttek; ehhez idegenben egy meccsel kevesebbre volt szükségük.

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni találkozója az élvonalban:
2025.03.29. – Kassa-DAC 2:2, gólszerzők: Faško (11m), Niarchos – Ramadan, Trusa, 3988 néző
2025.04.20. – DAC-Kassa 3:2, gólszerzők: Trusa 2, Djukanović – Niarchos, Jones, 4930 néző
2025.10.01. – Kassa-DAC 0:2, gólszerzők: Djukanović, Herc, 2182 néző
2025.11.01. – DAC-Kassa 3:1, gólszerzők: Redzic, Gagua, Ramadan – Dimun, 4085 néző
2026.10.28. – Kassa-DAC 0:1, gólszerző: Bationo, 3357 néző

Történelem

Az FC Kassa a 2018-as alapítási évével a Niké Liga legfiatalabb klubja. Már a megalakulásuk után öt évvel felküzdötték magukat az élvonalba, ahol sorrendben a 10., az 5., legutóbb pedig a 7. helyet szerezték meg.

Eddig kilenc alkalommal csaptunk össze a kassaiakkal és ezek közül héten is esett legalább három gól. A legutóbbi eredmény ellenére is nagyon magas maradt a gólátlag – 3,78 találat meccsenként.

Az összesített mérleg a mi fölényünket mutatja, a DAC a legutóbbi négy találkozás alkalmával egyaránt begyűjtötte a három pontot. A legutóbbi idényben Kassán 2:0-s, odahaza 3:1-es sikert arattunk. A mostani szezonban 1:0 arányban diadalmaskodtunk az ország keleti szegletében. A három pont sorsáról Bationo pontos fejese döntött a 65. percben, aki Trontelj szögletét bólintotta a kapuba.

A DAC élvonalbeli gólszerzői a Kassa ellen:
4 - Trusa
3 - Andzouana, Ramadan
2 - Krstović, Djukanović, Herc
1 - Záhradník, Goure, Almási, Redzic, Gagua, Bationo
(vastaggal szedve a jelenlegi játékoskeret tagjai)

Hol követhetjük a mérkőzést?

A holnapi találkozót élőben a következő csatornán követheti figyelemmel:
- https://voyo.markiza.sk/ internetes televízió

Honlapunkon pedig élő szöveges tudósítással jelentkezünk.

A szurkolói útmutatót és a belépőjegyekről szóló információkat itt olvashatják.

Élvonalbeli mérleg:
DAC: 32. idény, 987 mérkőzés: 382-247-358, gólarány 1286:1318
Kassa: 4. idény, 110 mérkőzés: 35-27-48, gólarány 155:174

Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):
Teljes: 9 6-2-1, gólarány 22:12
Stadionunkban: 4 3-0-1, 12:8

A DAC-Kassa bajnoki mérkőzés holnap 18:00-kor kezdődik, játékvezetők rozhodujú Choreň - Hancko, Bobko.