A belga utánpótlás-válogatott hároméves szerződést írt alá, további opcióval.
A DAC 1904 a tízszeres belga bajnok Standard Liège együtteséből erősítette meg a középpályáját: a 19 éves Rabby Mateta Pepa 2028. június 30-ig szóló kontraktust kötött klubunkkal, amelynek egy újabb esztendőre szóló opció is a része.
A Brüsszelből származó futballista (szül. 2006. július 13-án) az RSC Anderlecht, a KSC Lokeren, a Club Brugge és a Standard Liège akadémiáján is nevelkedett. A Standard színeiben 2023 augusztusában mutatkozott be a felnőttek között, az akkor még a másodosztályú tartalékegyüttes, az SL16 FC mezében. Többször eljutott az A-csapat kispadjára is, de folyamatos játéklehetőséget a tartalékoknál kapott, először a második, majd a legutóbbi idényben a harmadik vonalban. Az utolsó szezonban ő volt a csapat kapitánya. A 16, 17 és 18 éven alatti korosztályos válogatottakban is képviselte Belgiumot.
„Azzal a céllal érkeztem, hogy a gárda segítségére legyek, ugyanakkor szeretnék minél több tapasztalatot is gyűjteni. A legjobb projektet kerestem, amely segíthet a pályafutásom fejlődésében. Azt követően, amit itt láttam és hallottam, semmilyen kétség sem maradt bennem afelől, hogy a klub részesévé akarok válni. Szívesen nyernék meg minden lehetséges trófeát. A középpálya több posztján is futballoztam, magas küzdőszellemmel rendelkező futballista vagyok, aki mindig a maximumot nyújtja és ugyanezt akarom mutatni a DAC mezében is. Már nagyon várom a pillanatot, amikor első alkalommal mutathatom meg magam a szurkolóinknak” – jelentette ki Rabby. A DAC történelmének a második belga idegenlégiósa (Verlinden után) a 93 mez tulajdonosa lesz Dunaszerdahelyen.
„Boldogok vagyunk, hogy Rabby a csapatunk tagja lett – egy ballábas, labdabiztos középpályásról van szó, aki remekül lát a pályán és kiváló labdaérzékkel rendelkezik. A Belgium legjobb akadémiáinál megszerzett tudásának köszönhetően kiemelkedő a technikai képessége és nagyon jól látja át a játékot is. Várjuk már, hogy a tudását a pályán is kamatoztassa a sárga-kék mezben” – üdvözölte a klubnál új igazolásunkat Jan Van Daele ügyvezető igazgató.