Két középpályásunk győri kölcsönjátéka után végleg az ETO-hoz igazolt.
Vitális Milán és eljko Gavrić az ETO FC Győr együtteséhez igazolt. Gavrić tavaly június óta szerepelt kölcsönben a zöld-fehéreknél, míg Vitális az NB I tavaszi idényében csatlakozott az ETO-hoz. A két középpályás kölcsönszerződése most végleges átigazolássá változott.
Mindkét játékos értékes tagja volt a DAC-családnak, a pályán és azon kívül is hozzájárultak klubunk fejlődéséhez. Milán és eljko kivételes képességű és jellemű labdarúgók, hálásak vagyunk a profizmusukért, a hozzáállásukért és az elkötelezettségükért, amit klubunk színeiben mutattak nyilatkozta Jan Van Daele, a DAC ügyvezető igazgatója, majd hozzátette:
Az előző szezonban mindketten különböző okokból töltöttek időt kölcsönben az ETO-nál. eljko Gavrić egy hosszú térdsérülés után keresett olyan klubot, ahol rendszeres játéklehetőséghez és stabil környezethez juthat a visszatéréshez. Vitális Milán pedig az ETO saját nevelésű játékosaként térhetett vissza nevelőegyesületéhez, ahol remek tavaszt produkált. A sikeres kölcsönjáték után közösen a végleges átigazolás mellett döntöttük. Köszönjük Milánnak és eljkónak mindazt, amit a DAC-ért tettek, és sok sikert kívánunk további pályafutásukhoz Győrben. Dunaszerdahelyen mindig szívesen látott vendégek lesznek.
Sok sikert, eljko és Milán!