Hír

Gyere velünk a DAC-ra: regisztráció a Kassa és Zólyombrézó ellen

Gyere velünk a DAC-ra: regisztráció a Kassa és Zólyombrézó ellen

A-CSAPAT
|
Hír
| sze 16.10.2024, Nagy Krisztián, foto: Fekete Nándor

A Gyere velünk a DAC-ra! projektünk az október végén rendezett két hazai találkozón folytatódik. Íme, a regisztráció feltételei.

Az október első vasárnapján rendezett DAC-Zsolna összecsapás volt az idényben az első, amelyen gyerekeket fogadtunk a „Gyere velünk a DAC-ra!” projekt keretén belül. Ezúttal a Lakszakállasi Alapiskola diákjai látogattak el a MOL Arénába, akik hamarosan saját iskolájukban is találkozhatnak néhány DAC-játékossal.

Mostantól pedig már lehet jelentkezni a következő két hazai bajnoki mérkőzésre is, amelyeken 2024. október 26-án, szombaton 18:00 órakor a Kassa, majd három nappal később, 2024. október 29-én, kedden 18:00 órakor a Zólyombrézó (Podbrezová) együttese ellen lépünk pályára.

Az említett két ligameccsre jövő hét szerdáig, 2024. október 23-ig, 12:00 óráig lehet regisztrálni (az űrlapon kérjük feltüntetni, melyik mérkőzésre vonatkozik a regisztráció). A jelentkezési formanyomtatványt innen töltheti le; kérjük, hogy kitöltése után küldjék el azt a marketing@dac1904.sk email címre. A jelentkezési lapra kérünk egy rövid indoklást, hogy miért éppen az ön iskoláját, szervezetét válasszuk. A legfrappánsabb választ beküldő a mérkőzés mellett a DAC játékosainak látogatását is élvezheti saját környezetében.

A „Gyere velünk a DAC-ra!” projektről

A 2017-es év elején meghirdetett kezdeményezésünk olyan alap- és középiskolás diákok felé irányul, akik szeretnék élőben átélni a MOL Aréna hangulatát. Eddig már több száz fiatalt fogadtunk, a bővebb régió iskoláiból és fiatalokkal foglalkozó szervezeteiből.

A program keretében a DAC néhány játékosával ellátogatunk a kiválasztott iskolákba, ahol a diákok saját környezetükben, személyesen találkozhatnak a kedvenceikkel. A buszos szállítás és a meccsbelépők árát is a klub állja, sőt még DAC-os ajándékokkal is kedveskedünk a gyerekeknek.

A Gyere velünk a DAC-ra! felhívásra bármelyik ifjúsági szervezet, ill. alap- és középiskola jelentkezhet, ehhez csupán egy regisztrációs űrlap kitöltése szükséges. A maximális létszámot 30 diák és az őket kísérő 2 pedagógus/felnőtt alkothatja.

A meccsnapon az alábbiak szerint alakul a mintegy 4-5 órás program:
- a gyerekeket autóbusz veszi fel a saját iskolájuk előtt, 2 órával a mérkőzés kezdete előtt, max. 40 km-re Dunaszerdahely környékén
- a DAC hazai mérkőzésének megtekintése a MOL Arénában
- ajándéktárgyak kiosztása, valamint fényképezkedés az A csapat tagjaival
- a találkozó után a gyerekek autóbusszal jutnak vissza az iskolába

A fentebb olvasható aktivitásokat a DAC INGYEN kínálja az iskoláknak és a szervezeteknek!

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri